Szűcs Sándor biharnagybajomi néprajzkutató így ír a helyi gyékény feldolgozásról és a II. világháború utáni használati tárgyak készítéséről, felhasználásáról.
A sárréti gyékényfeldolgozó házi ipar készítményei közül legelterjedtebb a szövött gyékény, a szakasztó kosár és a talpalló. Ezek azok a tömegcikkek, melyek szokásos méretekben és minőségben készülnek a gyékényes házaknál.
A szövött gyékényt nagysága szerint osztályozzák, s a minősége is ehhez igazodik.
A három rőfős v. hacura gyíkíny 225 cm hosszú, 150-160 cm széles, a negyedfél rőfős gyíkíny 262,5 cm hosszú, 165 cm széles, az öt rőfős gyíkíny 375 cm hosszú 200 cm széles.
Természetesen e méretek sohasem pontosak, métermértékre átszámítva néhány centiméternyi eltérés mindig mutatkozik. A gyékényező mértéke csak egy szál sodring, melyen görcsök jelölik a rőföt meg a fél rőföt.
A három rőfös gyékényt híjjából szövik. Gyenge minőségű, nem sokat bír, mint a neve is mutatja: hacura. Bútorszállításnál csomagolnak vele, és más hasonló célokra használják. A kertészek növényeket védenek vele a tavaszi fagytól.
A negyedfél rőfös gyékényt jovábói szövik. Ez a fajta képezi legnagyobb mennyiségben adás-vétel tárgyát. E vidéken talán nincs is olyan udvar, ahol egy-kettőt ne hánynának vetnének, hol erre, hol arra használják, s ha elnyövik, másikat vesznek, ami bizonyítja, hogy megszolgál az áráért.
Az öt rőfős gyékényt csak megrendelésre csinálják. Beliből szövik, és a bordával jól ráverik. Falusi gazdák szekerükre használják ekhónak. Régebben a magyar szabók, szűcsök, kalaposok, csizmadiák, mézeskalácsosok ebből készült sátrak alatt árultak a nagyvásárokon, és nem kellett félniök, hogy megáznak alatta. Innen ma már kiszorította a vízmentes sátorponyva.Megrendelésre szőnek tartós gyékényszőnyegeket és ablakgyékényeket a falusi házak ablakára. Sokan ilyennel takarják be az ablakot esti lámpagyújtás után, meg nyáron nappal is, hogy hűvös legyen a szoba. — Hosszú, méternyi széles gyékénnyel keríti körül magát és áruját a debreceni ócskás kofa
A szövés módját tekintve, két féle lehet a szüttgyíkíny: parasztos és tűkörös. A parasztos szövési módja abban áll, hogy a kezdő oldalon a gyékényszálat felváltva, egyszer az in első, másszor a második sodringja alatt veszik fel. Tűkörös szövésnél a gyékényszálakat mindaddig az első sodring alatt veszik fel, míg a gyékényszövet kb. két arasznyi széles nem lesz, ekkor váltanak, vagyis hét, nyolc szálával felváltva második, illetve első sodring alatt veszik fel, s így szőnek kb. szintén két arasznyi szélességben; azután ismét az előbbi módon kezdik. Így tehát a tükrös gyékény kettősmintájú lesz: csíkos és mintás. Díszesebb, mint a parasztos, de nem olyan tartós. Az öt rőfős gyékényeket parasztosra szövik.
A rendes kosár tíz liternyi űrtartalmú, a félkosár, mint a neve is elárulja, felényi. Annak is, ennek is sodringból akasztót húz az oldalába a kosárkötő. A talpalló a legegyszerűbb készítmény. Leggyakrabban ovális alakú, de van szegletes is, esetleg rács dísszel a négy sarkán. Annyi gyékény szükséges hozzá, mint a kosárhoz. Ajtóküszöbre lábtörlőnek használják. A kovászszárasztót a háziasszonyok köttetik. Nagy feneke van, és csak négy karima magasságú széle. Erre terítik ki száradni a kenyér-kovászt. Mikor nincs használatban, a kamarában falra akasztva függ. Ez egyszerű, de társa, a kovásztartó már ráccsal ékeskedik. Ez szükséges dísze, rajta keresztül szabad levegő éri a száraz kovászt. Hozzá hasonló a kenyérkosár, de jóval nagyobb, hogy egy kenyér s mellette a kés kényelmesen elférjen benne. Falusi házakban a tulipános ládán, vagy a lóca végén a helye. A tyúkültető kosár és a ruháskosár kötéséhez sok gyékény kell, és ezért csak megrendelésre kötik, mert egyébként nem adnák meg az árát. Fülét nem külön kötik hozzá, hanem két-három felső karimát eresztenek meg neki.
A gyékényszatyor különösen a háború óta igen leterjedt, közkedveltségben részesül. Régen ezt is szőtték, ma kötik. A finomabb selymeletlen bélből készül, körül a szélén rácsdísszel. A túlságosan cifra, nem célszerű, sárréti gyékényező kezéből nem is igen kerül ki ilyen:
Kupujkót vagy tojástartót ügyesebb munkás köt. Fedelére, mely hosszú sodring akasztóján húzható, bojtot illeszt. A háború idején a nagy lábbeli szükség kedvezett a gyékénycipő, mamusz elterjedésének, mely ma is felkapott falusi viselet.Ez ismertebb készítményeken kívül kötnek evőeszköztartót, kézimunkakosarat, pipatartót és más hasonló használati tárgyakat, melyekhez a gyékény megfelelő anyag lehet.
A gyékény, idegen anyagokkal való keverése pedig (pl. gyékénymamusz pamut bojttal) ízléstelen. Készítményeik célszerű, mindennapi használati tárgyak, és éppen ezért felcifrázásuk rovásukra esne. Főként két díszítést alkalmaznak mértékletességgel és a maga helyén: a bojtot és a rácsot. De legszebb dísze e készítményeknek a szép, gondos kötés és ízléses forma.
